A fiunknak szeptember nyolcadikán 37,6 Celsius-fokos láza volt, másnap a lázmérő 37,4 Celsius-fokot mutatott, így nem engedtük iskolába. Felhívtuk az egészségházat, hogy megtudakoljuk, a járvány miatt mit tegyünk, hogyan tovább. Azt a választ kaptuk, hogy menjünk el az egészségházba, ahol a gyerekorvosi rendelő mellett kialakítottak egy helyiséget, ahol azokat fogadják, akiknek lázuk van.

Így is tettünk, s a vizsgálat során meghallgatták a fiam tüdejét, amellyel minden rendben volt, a tüdőkapacitással sem volt gond. Az orvos ekkor közölte, kísérjük figyelemmel a testhőmérsékletének alakulását, és néhány nap múlva jelentkezzünk, addig ne menjen iskolába.

Kicsit erélyesebben követeltem, hogy ne érjen ennyivel véget a vizsgálat, s eljutottunk odáig, hogy vért is vettek tőle: a vérképe rendben volt (a monociták száma kicsivel meghaladta az átlagértéket). Ezután hazaküldtek bennünket, mert ez áll a szabályzatban – a fiamnak állítólag nem voltak koronavírusra utaló tünetei.

Még ugyanazon a napon délután a láza is elmúlt, semmilyen COVID-ra utaló tünetet nem véltünk fefedezni, és a hangulata is jó volt, úgy döntöttünk, hogy mielőtt visszaküldjük az iskolapadba, PCR-tesztelésre visszük.

Szeptember 10-én mintát is vettek tőle, s még aznap megérkezett a teszt eredménye, amely pozitív volt.

Június 24-én, miután három napon keresztül fáradt voltam, az izmaimban és a csuklómban fájdalmat éreztem, elmentem a COVID-rendelőbe, ahol megállapították, a tüdömmel nincs gond, s mivel a vérképem is rendben volt, egy negatív szerológiai teszt után közölték velem, nem a koronavírus miatt érzem magam rosszul, egy másik vírus támadhatott meg. Másnap nem éreztem az ízeket és a szagokat. Tizenhét napot töltöttem házi karanténban a szobában (maszkot húztam, amikor a feleségem elém tolta az ételt és a teát, a fürdőszobában fertőtlenítettem. A lakásban ott volt velünk a mostanra koronavírusos fiunk is).

Tanuló fertőzte meg az osztálytársát, a diákok házi karanténba kényszerültek

Figyelembe véve a tüneteket, az értesüléseimet a szerológiai teszt megbízhatatlanságáról, s a rosszul időzített antitest-jelenlét ellenőrzését, július 13-án fogtam magam, és még egyszer elmentem antitest-ellenőrzésre. Mint kiderült, rendelkezem antitestekkel, vagyis átestem a koronavíruson.

Úgy tűnik, az egészségügyi intézményekben jelenleg alkalmazott előírások az iskolás gyerekek esetében azt írja elő, hogy nem kell tesztelni, s minden a szülőkre van bízva.

Az az érzésünk, hogy a környezetünk (köz)egészségért többet tettünk, mint az egészségügyi káderek, akiknek előírták a gyakorlatban nem működő szabályokat, amelyek csak arra jók, hogy feltételezéseket gyártsanak, vagy, ahogy az én esetemben látjuk, téves diagnózist alkossanak. Amikor a COVID-rendelőben voltam, s hittem volna az orvosnak és a negatív eredménynek, amelyet a Dr Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézetben végeztek el, terjesztettem volna a vírust tovább. Ha nem lett volna a személyes tapasztalatom, könnyen meglehet, hogy néhány nap után a gyerekem ismét ott ült volna az iskolapadban. Éppen ezért döntöttünk saját kezdeményezésünkre a tesztelés mellett.

A mi szerény tapasztalataink (úgy vészeltem át a betegséget, mint egy erősebb megfázást, a gyerekemnek eddig kétszer volt hőemelkedése, akkor este és másnap reggel, és most teljesen egészségesnek néz ki) azt bizonyítják, hogy az első napokban a vérkép esetében semmilyen változás nem történik, s ugyanez a helyzet a tüdővel is. És itt elhal az orvosok ereje, hiszen úgy gondolják, ilyen kórképpel nem kerülünk be a lehetőséges fertőzöttek közé.

Laikusként úgy látom, mindenkit, akinek gyanúra okot adó hőemelkedése van, PCR-tesztnek kell alávetni, mivel ez az egyetlen megbízható módja annak, hogy megakadályozzuk a vírus továbbterjedését. Minden más, a mi családunk esetében, teljesen értelmetlennek bizonyult.

Azután, hogy szeptember 10-én megérkezett a hír a fiunk pozitív tesztjéről, mivel senki nem érdeklődött az egészségügyi állapota felöl, úgy döntöttünk, másnap elmegyünk a felnőtteknek létrehozott COVID-rendelőbe, hogy kiderüljön, mit kell tenniük azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke koronavírusos. Azt a választ kaptuk, hogy a fertőzöttel kapcsolatba kerülőket nem tesztelik, s jelentkezzünk akkor, ha észleljük a koronavírusra jellemző tüneteket. Arról is érdeklődtünk, mi legyen a gyerekkel, kinek szóljunk, hány nap után vigyük és hová. Erre azt felelték, hogy nekünk kell elmennünk abba a gyerekorvosi rendelőbe, ahol a fiunkat megvizsgálták, és hogy ott jelentsük, pozitív lett a tesztje.

A gyerekorvosnál felismertem azt az anyát, akivel együtt vártunk a vizsgálatra szeptember 9-én. Ő ezúttal a másik gyerekét hozta magával: mindkettő esetében egynapos lázról számolt be, és semmilyen más tünet nem volt. És természetesen ugyanaz az orvos, amelyik megvizsgálta a mi gyerekünket, az övét is visszaküldte az iskolába. Az anyának elmeséltem a mi esetünket, és hogy a fiam pozitív. Abban biztos vagyok, hogy amennyiben mi nem vittük volna el PCR-tesztre a fiunkat, az orvos őt is visszaküldte volna az iskolába. Lesújtónak tartom, hogy az orvos nem tudta pontosan megmondani, hogyan néz ki a folyamat, mikor mehet vissza a gyerek az iskolapadba, s azt se, hogy hány nappal később és hová vigyük újabb tesztelésre.

Közöltem vele, azt várom tőle, hogy ezt a tapasztalatot adja át másoknak is, hogy együtt harcoljunk az előírások megváltoztatásáért, s azt is közöltem, hogy éppen most küldött vissza az iskolába egy, a fiaméhoz hasonló tüneteket produkáló fiút az iskolába, s hogy a felelősség az övé és a válságstábé is (amelynek élén hivatalosan vagy nem hivatalosan Aleksandar Vučić áll), amely előírja ezeket a szabályokat megalkotja.

Azok az emberek közé tartozom, akik tisztában vannak azzal, hogy az ország kiadásait (az egészségügyet, az utakat, az állami szférában dolgozók fizetését…) mi magunk fizetjük. Mint vállalkozó, ebben az évben az egészségügyi költségvetést tizenkétszer valamivel több mint ötezer dinárral töltöm fel: egészen pontosan 61.643,64 dinárral, ennyit kap tőlem a szerbiai egészségügy 2020-ban, plusz 6000 dinár, amit a PCR-tesztre költöttünk egy magánlaboratóriumban. Nincs választási lehetőségem, vagyis kénytelen vagyok fizetni az állami egészségügyi ellátást, de éppen ezért az egészségügyi rendszertől azt várom, hogy ne játszadozzon a mi, ebben az esetben szerbiai polgárok közegészségével.

Hiszek abban, hogy mi, a polgárok ezt a társadalmat és ezt az országot jobbá tudjuk tenni, konkrétan ilyen esetben, amikor egy szakértelem nélküli polgár a család tapasztalatai alapján hozzájárulnak ahhoz, hogy a járványügyi helyzet javuljon az országban.

A cikkben leírt információkat eljuttattam a Dr Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézetnek. Az iskolát, és azt az osztályt, amelyikbe a fiam jár, azonnal értesítettük, amint megkaptuk a teszt eredményét.

Minden esetben, amikor azt hallják a köztársasági válságstáb tagjaitól, vagy Aleksandar Vučićtól, hogy a polgárok azok, akik megszegik az intézkedéseket, vagyis a fertőzés terjedéséért kizárólag mi vagyunk a felelősek, jusson eszükbe a mi esetünk.

Az Isten irgalmazzon nekünk, ha az állam ilyen felelőtlenül viszonyul a világjárványhoz.

Dušan Čavić – újságíró, a Marka žvaka és a Ciklotron műsor szerkesztője (Forrás: Danas)

Illusztráció (Fotó: EPA-EFE)