Jelentős szabálytalanságokat észleltek a szerbiai szavazókörök 4 százaléka esetében, ez kétszer annyi, mint 2016-ban volt – jelentette ki Raša Nedeljkov, a Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (CRTA) felelős igazgatója az RTV beszámolója szerint.

Raša Nedeljkov a Danasnak elmondta, hogy a CRTA megfigyelői szerint az egyik legjelentősebb gond a „szavazatokkal való üzérkedés” és a megvesztegetés.

A Központ igazgatója úgy nyilatkozott, hogy a nagybecskereki láncszavazásról értesítették a rendőrséget. A vélhető választási csalás a 48-as számú nagybecskereki szavazókörben történt.

A CRTA megfigyelői szerint a „bolgár vonat”, vagyis a láncszavazás gyanúja Požarevacon is felmerült.

Nyitókép: EPA-EFE / Valdrin Xhemaj