Az 1982. évi kínai alkotmány 85. cikkelye kimondja, hogy „a Kínai Népköztársaság állampolgárai élvezhetik a szólás, a sajtó, a gyülekezés, az egyesülés, a felvonulás és a tiltakozás szabadságát”.
De hogyan kell értelmezni a kínai sajtószabadságot ?
Kína rendszerint erőteljesen lép fel olyan újságírók ellen, akik kritikusak a hatalommal. Emiatt nem volt meglepő, amikor 2020 januárjában a hatóságok ellehetetlenítették a járvány után kutató újságírók munkáját.
A rendőrség egy évvel ezelőtt hallgattatta el Li Ven-liangot, azt az orvost, aki a halála előtt figyelmeztetett a koronavírus veszélyeire.
A cenzúra azonban ekkor is közbelépett: Vuhanban négy olyan újságíró is eltűnt, akik a témával foglalkoztak.
Idén a kormány bejelentette, hogy a továbbiakban minden újságírónak (beleértve a kínai állampolgársággal rendelkezőket is) regisztrálnia kell a hatóságoknál. Ezzel megkezdődött az újságírók szakmai és személyes felülvizsgálata, ami egyesek szerint „látszólag csak egy kis változást” jelent, de aminek mások szerint „valószínűleg tartós következményei lesznek”, mivel néhány újság és független újságíró a közösségi médiát használta fel a hivatalos cenzúra megkerülésére.
Torzsalkodások Amerikával, Nagy-Britanniával és Ausztráliával
Nagy feltűnést keltett, amikor egy évvel ezelőtt az amerikai külügyminisztérium öt kínai sajtószerv bezárását rendelte el arra hivatkozva, hogy azok Kína „szócsövei”. A kínai válasz nem késlekedett, másnap kiutasították a Wall Street Journal három riporterét.
A Trump-kormányzat erre hatvan(!) kínai újságírót utasított ki Amerikából, akik a kínai állami média munkatársai voltak. Kína részéről ez sem maradt válasz nélkül. Kína nyomban hazaküldött csaknem minden amerikai újságírót, akik a Wall Street Journal, a New York Times és a Washington Post, illetve az Amerika Hangja munkatársai voltak.
De a kínai újságíróknak nemcsak az amerikai hatóságokkal gyűlt meg a bajuk.
A Telegraph napilap nemrég arról számolt be, hogy a brit hatóságok tavaly három kínai újságírót utasítottak ki, akiket azzal vádoltak, hogy újságírói tevékenységük pusztán látszat, és valójában kémkednek. A britek továbbá a China Global Television Network (CGTN) működési engedélyét is visszavonták, amit azzal indokoltak, hogy a CGTN állami ellenőrzés alatt áll, ami ellentétes a brit szabályokkal. Ezt az eljárást Kína „politikai zsarnokoskodásnak” nevezte és megvonta a BBC World Newstól a sugárzási jogot Kínában.
De Kína nemcsak Nagy-Britanniával áll médiaháborúban, hanem más országokkal is, például Ausztráliával.
Az ausztrál újságírók úgy vélik, hogy fokozódó elnyomásnak vannak kitéve Kínában.
Yang Hengjun, a kémkedéssel vádolt ausztrál író több mint két éve előzetes letartóztatásban van Kínában. Tavaly augusztusban eltűnt Cheng Lei ausztrál állampolgár, aki a CGTN munkatársaként dolgozott Kínában. A CGTN megváltoztatta azt a weboldalt, amelyen Cheng dolgozott, és hivatalos személyek később megerősítették, hogy Chenget nemzetbiztonsági okokból vették őrizetbe.
Tavaly decemberben a kínai hatóságok letartóztatták Haze Fant, a Bloomberg riporterét, aki állítólag Cheng „irányítója” volt. Ezt követően Kína Chenget államtitkok kiszivárogtatásával vádolta meg, de erről eddig még semmi konkrétumokat nem hoztak nyilvánosságra.
A sajtószabadság-háború tehát nem csitul, hanem fokozódik.
Biztonsági őr sétál a CGTN pekingi irodájának aulájában. (Fotó: Ng Han Guan/AP)
