Megrongálták dr. Munk Artúr szobrát Szabadkán. Az ismeretlen tettesek zöld festékkel mázolták be a mellszobor arcát. Nem ez az első eset, hogy kárt tettek a szoborban, amely egyébként annak a Munknak állít emléket, akit az egyik legnagyobb humanistaként tartanak számon a vidéken.

Munk Csáth Géza és Kosztolányi Dezső kortársaként járt a szabadkai főgimnáziumba, majd Budapesten szerzett orvosi diplomát. Óceánjárókon dolgozott hajóorvosként. Ő volt az egyik magyar orvos, aki a Carpathia fedélzetéről mentette a Titanic utasait.

1921-ben visszatért Szabadkára. A városban végzett tevékenységéért a szegények orvosaként emlegetik.

Munk mindig kihangsúlyozta hogy ”nem vagyok rendes író, inkább rendetlen”.  A ’’Ludwig Baka’’ cimű tábori újság szerkesztője volt. Igazi íróvá A nagy káder című nagysikerű könyve emelte. A ’’Köszönöm addig is …’’ című önéletrajzi regénye poszthumusz kötetként 1956 -ban jelnt meg. Sokfelé sodorta az élet, de mindig visszatért szeretett városába ahol 1955. november 8.-án 70. életévében hunyta le örökre szemét. Örök nyugvóhelye a Bajai úti Temetőben található.

Dr. Munk megrongált szobra Szabadka központjában (pannonrtv.com)