Bosznia-Hercegovinában eddig a lakosság mindössze 4,2 százaléka vette fel a koronavírus elleni védőoltás mindkét adagját, közölte csütörtökön a civil ügyek minisztériuma. Az országban ugyanis nincs egy egységes adatbázis, amely nyilvántartásba venné az összes oltott személyt, ezért a civil ügyek minisztériuma három szintről gyűjti be az információkat: a Szerb Köztársaságból, a Bosznia-hercegovinai Föderációból és Brčko körzetből.

A legfrissebb adatok szerint a Szerb Köztársaságban a vakcina első adagját 150.000-en, a másodikat pedig valamivel több mint 70.000 személy kapta meg.

A bosnyák-horvát föderációban 138.155 személy kapta meg az első, és 63.760 a második oltást is, Brčkoban pedig 5.582 személy az elsőt és 3.016 személy a második oltást is. Ebből következik, hogy az egész ország területén 430. 513 oltóanyagot adtunk be eddig, közölte az N1 kérdésére a minisztérium.

Százalékokban ez azt jelenti, hogy a védőoltás mindkét adagját a lakosság mindössze 4,2 százaléka vette fel, az első oltóanyagot pedig 9,2 százaléka. Az országba eddig 636.570 oltóanyag érkezett.