Pásztor István, a Tartományi Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke kedd reggel a Szabadkai Magyar Rádió vendége volt, ahol a határhelyzettel kapcsolatban is nyilatkozott.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a hétvégén ismét hatalmas sorok alakultak ki a szerb-magyar határon.

Többórás várakozás a szerb-magyar határon

Ezzel kapcsolatban azt mondta, jelenleg több olyan határátkelő van, amely nem dolgozik, mint amennyi igen.

Ami a szerb – magyar határátkelőkön már hosszú időre visszamenőleg tapasztalható, az érhetetlen, elfogadhatatlan, megszégyenítő és megalázó” – mondta többek között a VMSZ elnöke, majd hozátette, továbbra is fenntartja azon állítását, miszerint a magyar-szerb politikai kapcsolatok soha nem voltak ilyen jók, de véleménye szerint ennek ellenére a határ magyar oldalán méltatlan eljárásban részesülnek az oda érkezők. Példaként a több órás várakozást említette.

„Lehet azt mondani, hogy az anyaországot támadom, aki a segítségemre van. Ez igaz, de egy ilyen felett nem lehet elmenni. Mindent megteszek, hogy ez az ügy megoldódjon” – mondta Pásztor, aki szerint már az is nagy segítség lenne, ha megnyitnák azokat a határátkelőket, amelyek most zárva vannak.

Pásztor István (Fotó: archív)