Három gyorsvonatot szállít a svájci Stadler vállalat az év végéig Szerbiába. Ezeket a vonatokat februártól forgalomba helyezik a Belgrád-Újvidék vonalon – jelentette be szerdán Tomislav Momirović építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter, hozzátéve, hogy a polgárok a mintegy egy 30 perces utazásért a két város között, körülbelül 1000 dinárt fognak fizetni.

„Naponta kétszer utazhatnak majd a polgárok közvetlenül Belgrádból Újvidékre. Az utazás mindössze 30 percet vesz igénybe, ami körülbelül 1000 dinárba kerül majd. Mindez megállás nélkül. Más vonatok több állomáson is megállnak és az utazás időtartama is növekszik, 48 és 52 perc között lesz, ezekre a járatokra azonban olcsóbb lesz a jegy ” – mondta Momirović a Prva Televízió vendégeként.

A miniszter elmondta, hogy a Stadler október végéig szállítja Szerbiába az első, az év végéig pedig a két másik gyorsvonatot.

Ezek a legjobb ilyen típusú vonatok, amelyek a világon léteznek – hangsúlyozta Momirović. Hangsúlyozta, hogy jelenleg Európában Szerbia fektet be a legtöbbet a vasúti infrastruktúra fejlesztésébe, és ezek a projektek elindítják a vasúti közlekedést az egész régióban.

Elmondta, amikor a Stadler gyárban járt, a gyár képviselői közölték vele, hogy Szerbia óriási piaccá válik és valószínűleg az elkövetkező öt-nyolc évben több mint 100 vonatösszetételt kell majd vásárolnunk.

„Egy kompozíció körülbelül 25 millió euróba kerül, de ha ez megdobja az ország gazdaságát és pénzt hoz vissza, akkor relatív, hogy sok vagy kevés pénzbe kerül” – mondta a miniszter, aki arra számít, hogy a Niš-Zaječar vasútvonalat június végén megnyitják a forgalom előtt, mivel ő maximálisan felgyorsította a munkálatokat.

(Fotó: Archívum)