Aleksandar Vučić szerb elnök kedden este egy kampányvideót tett közzé Instagram profilján, amely a koronavírus elleni küzdelem és a tömeges vakcináció szerbiai sikereit hangoztatja.

Vučić a videó mellé annyit írt, hogy: Csak együtt győzhetünk! Szerbiáért! (Samo zajedno pobeđujemo! Za Srbiju)

A videóban a narrátor arról beszél, hogy a 21. század legsúlyosabb járványára Szerbia felkészülten és határozottan reagált, a vakcinát pedig az első pillanattól kezdve megoldásként és nem pedig geopolitikai kérdésként kezelte.

– Szerbia ezért a világban vezető helyen áll a beoltottak számát tekintve, és az első ország Délkelet-Európában, amely védőoltást fog gyártani – hangzik el a videóban.

A kisfilm arra is kitér, hogy Szerbia a szomszédjairól sem feledkezett meg, hanem a térség országainak is adományozott oltóanyagot, sőt a külföldiek számára is lehetővé tette, hogy beoltassák magukat. Erről pedig a világsajtó úgy számolt be, hogy „A világ is felismerte Szerbia koronavírus elleni küzdelmének vezető szerepét”.

A videóban szó esik a rekordidő alatt felépített modern kórházakról és laboratóriumokról is, és rámutat, hogy a legnagyobb válság idején kaptak fizetésemelést az egészségügyi dolgozók, de a gazdaság és a polgárok megsegítésére is született mentőcsomag.

– Sikerült elsőknek lennünk, azért, mert együtt küzdöttünk minden egyes emberéletért és munkahelyért. Tovább harcolunk és mindent legyőzünk – üzeni a szerb elnök által közzétett videó.

Aleksandar Vučić (Fotó: Tanjug)