Szerbiában egységesen 9 ezer dinár a PCR-teszt ára, ezért sok olyan turista, aki nem oltatta be magát és Görögországba utazik, Bulgáriában, vagy Észak-Macedóniában végezteti el a tesztet – írja a 021.rs.

Észak Macedóniában a teszt ára 35 euró, de ha valaki az egész család számára szeretné elkészíttetni, akkor kedvezményben részesül. Létezik úgynevezett VIP-teszt, ennek ára 70 euró, de ez esetben az eredmény egy óra alatt megvan.

Észak Macedónia mellett Bulgária is jóval olcsóbb a tesztek árát illetően, itt 40 euróért végzik el, ezért ebben a két országban lassan kvirágzik az egészségügyi turizmus, hiszen a kedvező tesztárak mellett olcsó szállást is kinálnak, nem mellesleg mindkét állam „útba esik” Görögország felé, így egyre többen választják ezt a megoldást.

Ha azt vesszük alapul, hogy egy négy tagú család, amely nem oltatta be magát, Szerbiában 36.000 dinárt ( kb. 300 euró) kell hogy fizessen a tesztekért, akkor a Görögországba tartóknak igencsak megéri Észak-Macedóniában megszállni egy apartmanban és ott tölteni egy éjszakát, hiszen a tesztek ára itt összesen 140 euró (kedvezmény nélkül), 30-40 euróért pedig igen szép apartmant lehet találni.

A görög határőröket egyébként nem érdekli mely országban készült a PCR-teszt, úgyhogy ezzel sincs probléma. Elfogadják a szerbiai digitális zöld oltási tanúsítványt, de az 5 évnél idősebb gyermekek számára kötelező a negatív PCR-teszt.

Digitális zöld oltási tanúsítvány – utazáshoz minden adat egy helyen

Aleksandar Seničić, a Szerbiai Idegenforgalmi Ügynökségek Szövetségének (YUTA) igazgatója azt mondta, kérelmezték a köztársasági válságstábtól, hogy csökkentsék a szerbiai PCR-tesztek árát, illetve, hogy tegyék lehetővé azoknak a gyerekeknek az ingyenes tesztelését, akiknek a szülei beoltatták magukat. Szerinte ez motiválhatá a szülőket, hogy igényeljék a vakcinát.

Szerbiában drága a teszt (Fotó: 021.rs)