George Orwell Állatfarmjának a zenés adaptációját mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A küszöbön álló bemutatóról hétfői sajtótájékoztatójukon beszéltek az alkotók.

A kifejezetten a kolozsvári színház számára készült előadás adaptációja három vajdasági művész, Erős Ervin, Klemm Dávid és Lénárd Róbert nevéhez fűződik, a darabot pedig az ugyancsak vajdasági Puskás Zoltán rendező állítja színpadra.

A rendező a sajtótájékoztatón elmondta: az előadás nem rockopera, nem musical, hanem mind zenéjében, mind pedig stílusában a kettő közötti kísérlet. Az előadás kilencven százalékát a dalok teszik ki. Ezek fejezik ki a szituációkat, a prózai szöveg minimális. Az MTI kérdésére megjegyezte: rockoperának indult a produkció, de belátták, hogy a mű drámailag nem engedi meg, hogy kizárólag e műfajban szólaljanak meg.

Puskás Zoltán a félelmet tartotta az előadás fő motívumának. Hozzátette, mindegy, hogy ezt a kommunizmus vagy éppen a világjárvány váltja ki. Úgy vélte, az előadás finoman reflektál a jelenre, és azért lesz mindig aktuális, mert a félelmet kiváltó politikai eszközök nem változnak.

Erős Ervin zeneszerző elmondta: a felcsendülő 21 zeneszám összesen egy és negyed órát tesz ki az egyfelvonásos előadásból. A hangzás általában punk-rock, hard-rock, metál, de kellett néha lazítani is. Hozzátette: szerzőtársa, Klemm Dávid a keményebb dalokhoz, ő a balladákhoz ért jobban, sok esetben az együttműködésük eredményeként született meg egy-egy dal.

A jelmeztervező, a szintén vajdasági Ledenyák Andrea elmondta: csupán finom utalásokkal próbálták jelezni, hogy egy-egy szereplő milyen állatot jelenít meg.

A lovat alakító Vindis Andrea elmondta: Puskás Zoltán két korábbi kolozsvári rendezése után mindenki szeretett volna szerepet kapni az Állatfarmban.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a koronavírus-járvány miatti héthónapos kényszerszünet után áll közönség elé az Állatfarmmal. A bemutatót pénteken tartják a színház nagytermében. A járványügyi korlátozások miatt az ülőhelyek felét foglalhatják el a nézők, és az előadás teljes ideje alatt szájmaszkot kell viselniük.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház épülete (Fotó: Wikipédia)