Ez az egyetlen világnap, amely kétszer van egy évben. Május második hétvégéjén és október második szombatján is a vándorló madarakra figyelünk.

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNAP) szervezte meg 2006-ban először a világnapot, mert már akkor is komolyan megmutatkozott a klímaváltozás hatása és a vándormadarak életmódja miatt szembesülnünk kellett azzal, hogy egy-egy fajt csak globális összefogással menthetünk meg.

A madarak kétharmada vándorol a fészkelőterület és telelőterület között. A környezeti változások nagy hatással vannak életükre, a klímaváltozás miatt egyre szélsőségesebbé váló időjárás, a tengerszint emelkedése, vizes élőhelyek kiszáradása, eltűnése, megváltozott növényzet csak néhány azon bonyodalmak közül, amelyekkel megnehezítjük életüket, sőt végleg el is tüntetjük őket a Földről.

A vonuló madarak közül vannak, amelyek az időjárás alapján vonulnak, tehát ha nincs elég hideg, nem indulnak el délre, másokba viszont „bele van programozva”, hogy vonuljanak, és mindenképpen jönnek-mennek. A hosszú távra repülő madarak többsége éjszakánként közlekedik, a hidegebb, sűrűbb levegőben könnyebben tudnak repülni, kevesebb az ellenségük és igénybe vehetik a csillagok nyújtotta iránytűs segítséget. A hosszú távra közlekedő szárnyasok jól felkészülnek az útra, megnövelik mellizmaikat, zsírt halmoznak fel és szép, új tollakra cserélik az elhasználtakat.

A rekorder költöző a sarki csér, ez a madár biztosan megnyerné a légitársaságok kilométergyűjtő programját, évente több mint 70 ezer kilométert repked össze. Az egyetlen olyan madár, amelyik sarktól sarkig repül, A Jeges-tenger és az Antarktisz között közlekedik, de nem egyenesen, hanem cikcakkban halad. Ez a kisméretű madár nagyjából 30 évig él, ezalatt több mint kétmillió kilométert tesz meg. Második helyezett az Aleut-szigetek és Új-Zéland között közlekedő szürkecsőrű vészmadár.

Nem is olyan régen még csak találgatták az emberek, vajon hova tűnnek el a madarak az év bizonyos szakában és honnan térnek vissza tavasszal. Azt hitték, a Holdon gyűlnek össze a téli időszakban, a fecskék a hiedelem szerint a víz alatt teleltek át, a kacsák pedig átváltoztatták magukat. Amikor 1899-ben a dán Hans C. Mortensen kitalálta, hogy a madarakat gyűrűvel jelölje meg, óriási előrelépés történt a megfigyelések terén.

Óverbászon született az a Vönöczky Schenk Jakab, aki munkásságával elérte, hogy Magyarország a világ harmadik országa lett, ahol elkezdték a gyűrűzést 1908-ban. Gyerekként az otthonukhoz közeli nádasokba járt madárlesre és annyira megszerette a madarakat, hogy az egyetemen feladta matematikai tanulmányait és teljes figyelmével a madarak kutatása felé fordult.

Herman Ottó, a madarak atyja és apostola, a Magyar Ornitológiai Központ megalapítója felfigyelt a fiatalemberre és az 1890-es években magához vette. Schenk Jakab a segítségével vált az első magyar madárvonulás-kutatóvá. Tavaly szobrot is kapott Budapesten.

Az idei világnap témája a „Dalolj, repülj, szárnyalj – mint egy madár”. A világjárvány miatt ránk kényszerített bezártság alatt talán jobban figyeltünk közvetlen környezetünk kisebb-nagyobb madaraira, énekükre és kicsit elirigyeltük tőlük, hogy bármikor szabadon szárnyalhatnak határokon, tengereken át. A túlélésükhöz szükséges élőhelyekre jobban oda kell figyelnünk, összekapcsolnak minket egymással és figyelmeztetnek bennünket saját kapcsolatunkra a Földdel és az élővilággal.

Egy Finnországban pihenő sarki csér (Fotó: Wikipedia)