Belgrádban a Dedinje városnegyedben lévő Virágházban megemlékeztek Josip Broz Tito, a JSZSZK örökös elnöke és a Jugoszláv Kommunista Párt vezetője halálának 41. évfordulójáról. A hagyományos kegyeletadás a járvány miatt idén kevesebb látogató mellett zajlott, mint egyébként szokott, írja a szerb sajtó.

A jugoszláv utódállamokból Tito tisztelői minden év május negyedikén elzarándokolnak a néhai marsall sírjához.

 

Tito unokája, Josip Joška Broz, a Kommunista párt és a „Josip Broz Tito” civil szervezet elnöke szerint Jugoszlávia azért hullott szét, mert Tito távozott az élők sorából.

– Sokan szerettek volna egy második Tito lenni. Mindenki utánozta: volt aki whiskyvel, volt aki szivarral, Tuđman pedig az egyenruhával. Sajnos, csak addig tudták utánozni, amíg ki nem nyitották a szájukat, mert amint megszólaltak, vége lett. A nép meglátta, hogy ők igazából milyen emberek – nyilatkozta Joška Broz.

Tito unokája úgy véli, hogy kicsi a valószínűsége, hogy ismét feltűnjön a színen egy olyan államférfi, aki egyesíteni tudná a Balkánon élő népeket.

– Nagyon nehéz minket egyesíteni, mert ismét illúziókban élünk és mindig a múltba térünk vissza ahelyett, hogy a megbékélésen dolgoznánk – mutatott rá Josip Joška Broz.

A Virágházban Tito halálának 41. évfordulójára emlékeztek (Fotó: Tanjug/Sava Radovanović)