Továbbra is vita tárgyát képezi Magyarországon, hogy ki köteles elfogadni a szerbiai védettségi igazolást, ami jelenleg egy szerb és angol nyelvű A4-es dokumentum. A hozzánk érkező üzenetek alapján a mórahalmi fürdőben, valamint a szegedi Vadasparkban szó nélkül elfogadták a szerbiai igazolást, s ugyanez a helyzet a határon is, vagyis aki felmutatja az igazolást, hogy akár az egyik oltást megkapta, arra nem vonatkozik a 30 kilométeres határsávban történő 24 órás tartózkodás.

A szegedi éttermekben és kávézókban viszont nem ez a helyzet, ami valahol érthető, mivel a személyzet tartja magát ahhoz, hogy kártya alapú igazolványt kell a vendégnek felmutatnia, a szerbiai A4-es dokumentum viszont ennek nem felel meg.

Kedden este az MTI arról tájékoztatott, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a következő napokban intenzív oktató kampányt folytat egy kisfilm segítségével, hogy mindenki megismerje a biztonságos utazás szabályait.

A közlemény szerint a négymilliomodik védőoltás beadásával újabb lépcsőfokhoz érkezett az ország a koronavírus elleni küzdelemben: újraindulhattak a belföldi utazások, újra fogadhatnak vendégeket a szállodák és az éttermek. A biztonság továbbra is elsődleges, ezért a legfontosabb szabályokat az ügynökség Győrfi Pál segítségével egy online kisfilmben gyűjtötte össze és mutatja be. Az online kisfilm ismerteti, hogy milyen szabályokra kell figyelniük a szálláshelyen, éttermekben, vagy éppen a sportlétesítményekben.

A kisfilmben elhangzik, hogy a védettség igazolására mind a magyar védettségi igazolvány, mind az olyan külföldi igazolvány alkalmas, amely országgal Magyarország kétoldalú megállapodást kötött.

Ebből az következik, hogy Magyarországon mindenhol el kell(ene) ismerni a szerbiai védettségi igazolást, viszont amíg az nem egy kártya, hanem egy A4-es papír, addig valahol meg lehet érteni a büntetéstől tartó személyeket, akik nem fogadják el a szerbiai dokumentumot.

Az mtu.gov.hu honlapon megtalálható egy „Külföldi vendéget hogyan fogadhatunk?” kérdés, amelyre a válasz így hangzik:

„Ha a szálláshelyre érkező külföldi állampolgár rendelkezik olyan ország által kiállított védettségi igazolással, amely ország által kibocsátott védettségi igazolást Magyarország elismeri és ennek tényét a külpolitikáért felelős miniszter a határrendészetért felelős miniszterrel egyetértésében kiadott rendeletében megállapította, és a koronavírus elleni védettségét a részére kiállított koronavírus elleni védettségi igazolás bemutatásával igazolja, akkor fogadható a szálláshelyen.”

Ebből is egyértelműen kiderül, hogy a határon megfelelő A4-es igazolás a szálláshelyeken is elfogadható, de a helyzet akkor rendeződne a leggyorsabban, ha Szerbia is elkezdené kiadni a védettséget igazoló kártyákat, és az ország államplgárai nem egy A4-es papírral próbálnának meg  bejutni az éttermekbe, a szórakozóhelyekre, színházakba, állatkertbe…

ORFK: Nem fogadható el az A4-es papír