A koronavírus-fertőzés kitörése óta Vajdaságban 1.100 halálos áldozatot követelt a járvány – írja a 021.rs.

A hivatalos adatokat Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter ismertette, aki elnézést kért azért, hogy az újságírók által kért adatokat december óta nem hozta nyilvánosságra az állam.

Hiivatalos információkat a tartományi halálos áldozatok számáról tavaly ősszel közöltek utoljára.

A vajdasági, illetve az újvidéki egészségügyi intézmények a járvány kitörése óta csak a napi új fertőzöttek számát, illetve a kórházi kezelésre szoruló páciensek számát ismertetik, azt nem, hogy hány beteg veszti életét a betegség következtében.

A székvárosban a halottak számáról az adhat némi támpontot, hogy hány esetben állta a temetkezési költségeket az önkormányzat. A tavalyi évben valamivel több mint 300 ilyen eset volt, idén pedig már több száz.

Friss adatokat közölt a miniszter (Fotó: archív)