Mihailo Jovanović, az IT-szektor, és eUprava portál fenntartásáért felelős kormányiroda vezetője kedden kijelentette, hogy Szerbia is azt tervezi, hogy oltási igazolvánnyal lássa el azokat a polgárokat, akik már megkapták a vakcinát – írja az N1.

Rövidesen megkezdjük az úgynevezett zöld kártyák kiadását azon polgárok számára, akik már megkapták az oltást, de még nem tudjuk pontosan hogyan is néz majd ki ez a folyamat” – mondta Jovanović, aki beszámolt az aktuális oltási adatokról is.

Ezek szerint Szerbiában eddig 1.971.000-ren kapták meg a vakcina első dózisát, míg 1.354.000 személy a második oltáson is túl van.

Jovanović véleménye szerint még mintegy 1,5 millió polgárt kell beoltani a kollektív immunitás eléréséhez, ehhez pedig az önkormányzatok segítségét kérte.

Ahhoz hogy elérjük a nyájimmunitást, a helyi vezetőknek komoly szerepet kell játszaniuk, mert nekik is fel kell hívni a lakosság figyelmét az oltás fontosságára, illetve mobilpontokat kell létrehozniuk, és tudatniuk kell a polgárokkal, hogy Szebiában minden községben elérhető a vakcina” – mondta többek között Jovanović.

Még nem tudni mikor kezdik meg a védettségi igazolványok kiadását (Fotó: archív)