Mivel jól haladnak az előkészületi munkálatok, még az idén elkezdődhet a Belgrád-Nagybecskerek-Újvidék autópálya építése – írja a 021.rs.

Kedden mutatták be az autópálya területrendezési tervezetét az építésügyi minisztériumban, az eredetileg 2022-re tervezett munkálatok azonban valószínűleg már ebben az évben elkezdődnek.

A részletes tervek a 113 kilométeres autópályán 12 csomópontot, 3 hidat és egy felüljárót irányoznak elő, a beruházás értéke pedig 600 millió euró.

Aki kíváncsi a részletes tervekre az itt tekintheti meg.

Aleksandar Vučić március 23-án jelentette be, hogy megépül a Bánátot Belgráddal összekötő autópálya, illetve azt is, hogy egy kínai cég végzi majd a munkálatokat.

Az autópálya nyomvonala (Fotó: RTV)