Marinika Tepić, a Szabadság és Igazság Pártjának alelnöke kijelentette, hogy vannak még tanúk abban az ügyben, amely a minap robbant ki, és melyben Tepić azzal vádolta meg Jagodina első emberét, Dragan Marković Palmát, hogy koalíciós partnereivel együtt nőket és kislányokat futtat – írja az N1.

Tepić a televízióban felvolvasta egy olyan tanú vallomását, aki 2008 óta dolgozik Palma mellett.

A politikus arról is beszélt, hogy az ügy kipattanása óta sokan keresték meg, akik szintén tanúskodnának az ügyben.

Sokan felvették a kapcsolatot velem, olyanok is akik már külföldön élnek, ők egy kicsit bátrabbak, de jagodinai polgárok is jelentkeztek” – mondta Tepić, aki azzal vádolta meg Dragan Marković Palmát, hogy megpróbálja befolyásolni a tanúkat.

Palma következetesen tagadja a vádakat, sőt azt mondta, hogy 320 jagodinai nő beperli Tepićet, mert azt állította, hogy minden nőnek, aki munkaviszonyt szeretne létesíteni Jagodinában meg kell adnia Markovićnak a telefonszámát és csak akkor veszik őket fel, ha barátságosak.

Bonyolódik az ügy (Fotó: Nova S)