A Sziveri30 pályázat kiemelkedő pályaműveiből készült az a Kertész Imre Intézet kiadásában megjelent válogatáslemez, amelyáprilis 16-tól érhető el digitális terjesztésben. A 15 dalt bemutató lemezen hallhatóak a Sziveri30 pályázat nyertes művei is, amelyek klippremierjeit a napokban láthatta a közönség a Kertész Imre Intézet közösségi oldalain.

A Sziveri-hagyatékot gondozó Kertész Imre Intézet 2020 őszén hirdetett zenei pályázatot a fiatalon elhunyt vajdasági költő műveinek feldolgozására, valamint A szélherceg című új válogatáskötetének megismertetésére.

A pályázat nagy sikerrel zárult, csaknem száz pályamű érkezett szinte minden zenei műfajból a komolyzenétől kezdve a kísérleti elektronikán és hiphopon keresztül a sanzonok világáig. Az első három helyezett pénzdíjat, könyvcsomagot és egy videóklip-forgatást nyert. Ennek munkálatai nemrégiben fejeződtek be a Kertész Imre Intézetben, így a napokban három egyedi hangvételű dal premierjét láthatta a közönség Veres Tilda Panna – Tildæ, Bogdán Norbert Lano, valamint Halász Máté és a BLCKFSH Project tolmácsolásában.

Sziveri János műveinek népszerűsítése azonban itt még nem ér véget: a helyezést nem szerzett, de kiemelkedő pályaműveket bemutató válogatáslemez a Kertész Imre Intézet kiadásában ugyanis sok más művet is elérhetővé tesz. A dalokat műfaji sokszínűség jellemzi, közös nevezőjük, hogy hangszerelésükkel erősítik a versek eredeti zeneiségét, ritmusát és mondanivalóját.

 

Tracklista:

Tildæ – Álom
Bogdán Norbert Lano – Séta a bronzerdőben
BLCKFSH Project – A beválasztott
Bakos Árpád – Foggal, körömmel
Bonyár Judit – A Szervező testet ölt
Boross Tamás – Memóriajáték J.A.-val
Cutlerz – Új ismeretlenek
Exer Stevo – Traktoros vers
Hold Utca – Bronzerdő
Home Thanks – Próféciák
Horváth György és Simon Edina – Bábeli elágazás
Lost Boys of Kemenesalja – Alig valami
NorAcoustic – Gubanc
Szerda Árpád – Tök, élet, len
30fok árnyékban – Bábel

 

Sziveri János a 20. század második felének egyik meghatározó alkotója 1954-ben született és 1990-ben, mindössze 36 évesen hunyt el. A Muzslyán született költő, drámaíró, szerkesztő rövid élete során műveivel és szuggesztív egyéniségével egyaránt kitűnt, és legendája mindmáig érezteti hatását. Hagyatékát a Kertész Imre Intézet gondozza.  A szélherceg című verseskötete 2020 szeptemberében jelent meg, kiadója a Kertész Imre Intézet/Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány.