– Arra számítok, hogy az év végéig befejeződnek a vizsgálatok és ezt követően a gyerekeket is be lehet majd oltani a koronavírus elleni vakcinával, tekintettel arra, hogy ezt a korosztályt is veszélyezteti a fertőzés – jelentette ki Branislav Tiodorović.

Az epidemiológus kiemelte: a jelenleg forgalomban lévő oltásokat a 18 év feletti korosztályra fejlesztették ki, de a Pfizer már végez kutatásokat, amelyek célja megállapítani, hogy a vakcina hogyan hat a fiatalabbakra, tudatta a B92.net portál.

Tiodorović emlékeztetett: a szakemberek korábban azon a véleményen voltak, hogy a gyerekeknek nem kell a szezonális influenza elleni oltás sem, majd számos kutatást követően megállapították, hogy azok az oltóanyagok is teljes biztonsággal alkalmazhatóak a gyerekeknél is.

A járványügyi szakember támogatja, hogy az általános és középiskolai diákok számára hétfőn megkezdődjön a kontaktoktatás, ahogyan azt a válságtörzs is javasolta.

A koronavírus elleni oltást több országban már a 18 év alatti gyermekek is megkapják: a budapesti Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézetben már oltják a 16–18 év közötti krónikus betegeket és várhatóan a következő időszakban a 12–16 év közötti gyerekek is sorra kerülnek, mondta el a kórház gyermekgyógyász professzora az M1-nek.

Izraelben a 12 év feletti gyerekeket oltják a Pfizer vakcinájával: akik eddig megkapták, nem tapasztaltak komoly mellékhatást.

Jelenleg két gyártó teszteli oltását gyerekeken: a Pfizer a 11 év fölötti korosztályban, míg az AstraZeneca a 6 év fölötti gyerekek körében vizsgálódik. A klinikai tesztek eredményére még hónapokat kell várni.