A köztársasági válságstáb péntek reggeli ülésén nem születtek jelentősebb döntések.

A várakozásokkal ellentétben nem nyithatnak ki az éttermek és kávézók belső helyiségei, továbbra is csak a teraszokon fogadhatják a vendégeket.

Megerősítették, hogy az általános iskolák felsősei és a középiskolások április 19-től visszatérnek a tantermekbe, megszabták a PCR-tesztek szerbiai egységárát, ez az országban mindenütt 9.000 dinár lesz a szerbiai és külföldi állampolgárok számára is.

Arról is döntés született, hogy  engedélyezik a júniusi Belgrádi Maraton megrendezését.

Predrag Kon epidemiológus, a válságstáb tagja az ülés után azt mondta, minden további döntés a járványhelyzet alakulásától függ.

A válságstáb egy korábbi ülése (Fotó: archív)