Az Amerikai Egyesült Államokban elhunyt Mile Jerković, aki a Darko Šarić drogbáró elleni pénzmosási ügy egyik védett tanúja volt – írja a Nova S portál.

A sajtó szerint Jerković már több éve tartózkodott gyógykezelésen Floridában. Elméletileg egészségügyi okok miatt nem tudott repülőre ülni, ezért évek óta Amerikában élt.

Az ellentmondásos vajdasági üzletember, akit a 90-es évek második felében az utak és szántóföldek királyának hívtak, gyanús módon gazdagodott meg. 2009-ben cigarettacsempészet vádjával ítélték el hét évre, de végül három év múltán szabadult. A csempészettel keresett pénzt vajdasági cégek megvásárlására fordította, de a legtöbb ezek közül csődbe ment, ezek után pedig Šarić emberei vették át ezek irányítását.

Mile Jerković volt az ügyészség koronatanúja abban az ügyben is, amelyben Ivica Dačić belügyminiszter kabinetfőnökét, Branko Lazarevićet azzal vádolták, hogy bizalmas információkat szivárogtatott ki Darko Šarićnak. Lazarevićet végül felmentették az ügyben.

Darko Šarić és Mile Jerković (Fotó: Kurir)