Szerbiában továbbra is a hatalmi pártok szerepelnek a legtöbbet a nemzeti frekvenciával rendelkező televíziók központi hírműsoraiban, az ellenzékről pedig egyre több negatívum hangzik el ugyenezekben az adásokban – áll a CRTA (Centar za istraživanje, transparentnost i odgovornost) legfrissebb felmérésében.

A kutatás az RTS, a Pink, a Prva, a Happy, valamint a B92 központi hírműsorait elemzi, amely televíziók az egész ország területén sugároznak, vagyis nemzeti frekvenciával rendelkeznek.

A felmérés szerint ez év március havában az ellenzék a politikai tudósítások 13 százalékában szerepelt a februári 4 százalékhoz viszonyítva, viszont ennek a műsoridőnek a 72 százalékában negatív konteksztusban kerültek képernyőre.

Ugyanebben az időszakban a hatalmon lévő politikai szereplők a műsoridő 87 százalékában voltak láthatók, főleg semleges híranyag formájában (66 százalék), 33 százalékban pozitív töltetű volt a róluk szóló anyag, és mindössze 1 százalékban negatív.

A központi híradásokban Aleksandar Vučić elnök szerepelt a legtöbbet, őt követi Dragan Đilas a Szabadság és Igazság Pártjának elnöke, akit az esetek 90 százalékában negatív fényben tüntettek fel.

A hírműsorokban a hatalmi pártok képviselői közül Vučić mellett a legtöbbet Ana Brnabić kormányfő, Siniša Mali pénzügyminszter és Aleksandar Vulin belügyminiszter szerepelt, főleg semleges, vagy számukra pozitív anyagokban.

Vučić márciusban az összes politikai jellegű műsor idejének 40 százalékában volt látható, 31 nap alatt 29-szer fordult élőben a nézőkhöz.

A CRTA anyagát teljes egészében itt találhatják.

Az elnök jó sokat szerepelt a tévében (Fotó: Tanjug)