A pénteki nap folyamán 8 és 20 óra között Szabadkán az új városházán kialakított oltóponton előzetes bejelentkezés nélkül vehetik el az AstraZeneca oltóanyagát.

Szabadkán eddig csak a kínai véőoltást lehetett soron kívül felvenni, amit továbbra is megtehetnek a polgárok. Akik a Sinopharm vakcnáját választják, azok ezt 13 és 20 óra között kaphatják meg a Kumičić utcai oltóponton.

Mindkét oltást 18 év felettiek igényelhetik.

A Szabadkai Egészségház arra kéri a pologárokat, hogy az oltás felvételére vigyenek magukkal személyi igazolványt, illetve egy nyilatkozatot kell kitölteniük, hogy igénylik a vakcinát. Ezt a helyszínen is megtehetik.

Közleményükben felkérik a polgárokat, hogy az oltópontokon viseljenek maszkot és tartsák be a védőtávolságot.

Az AstraZeneca vakcinát is választhatják a szabadkaiak (Fotó: archív)