Belgrádban többször megpróbáltak hamis oltási igazolást kiadni, ezért a múlt héten le is tartóztattak egy önkéntest, aki az oltási helyen szolgálatban volt.

Már a járvány kezdetén PCR-teszteredményeket hamisítottak Szerbiában, most viszont hamis oltási igazolást készítenek. Csütörtökön Belgrádban egy oltási ponton tartóztattak le egy 32 éves önkéntest, akit azzal gyanúsítanak, hogy hamis oltási igazolást adott ki. A rendőrség két hamisított oltási igazolást talált nála.

A Netokracija üzleti-technológiai médium munkatársai azt mondják, hogy a Photoshop számítógépes programmal el lehet készíteni ilyen igazolásokat.

„Photoshopban ezt könnyű előállítani. Egyedül a QR-kódot, vagyis a digitális tanúsítványt nehéz hamisítani, amely telefonon átolvasva egy weboldalt nyit meg, és információkat tartalmaz az oltásról. Ezt a digitális részt nehéz meghamisítani, míg magát az iratot egyáltalán nem nehéz” – mondja Marko Mudrinić, a Netokracija munkatársa, aki azt állítja, hogy az igazolás hamisítói csakis a tudatlanságuk miatt buktak le.

Dragiša Ćalić, az Emberi Jogi Jogászok Bizottságához tartozó jogász úgy véli erre azért kerülhet sor, mert az emberek utazni akarnak, olyanok is, akik nem szeretnék felvenni az oltást. Szerinte jó az, hogy ezeket a visszaéléseket felfedik, mégpedig azért „hogy ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy a környező országok nem fogadják el az oltási bizonyítványainkat, és például egy másik országba való belépést negatív PCR-tesztektől is függővé tegyék, függetlenül, hogy valakinek van oltási bizonylata vagy nincs” – állítja Ćalić.

Utazni akarnak, beoltatni magukat nem (Fotó: Pixabay)