Ana Brnabić szerb kormányfő hétfőn kijelentette, nincs semmiféle politikai célzata annak, hogy Szerbiában a kornyező országok polgárait is beoltják koronavírus elleni vakcinával – írja a 021.rs.

Ahogyan arról szombaton beszámoltunk, a hétvégén hatalmas sorok alakultak ki a Szerbiába vezető határállomásokon, mert rengetegen szerették volna felvenni a védőoltást.

Óriási sorok a szerb határokon, nagyon sok külföldi utazik Szerbiába vakcináért

Brnabić szerint Szerbia szolidaritásról tett tenúbizonyságot, amiért biztosította az immunizáció lehetőségét a régióban élők számára, akiket a második dózisra is visszahívnak majd.

Semmilyen politikai célzat nem volt abban, hogy elhívjuk őket, sem pedig abban, hogy eljöjjenek” – mondta Brnabić, aki szerint a külföldiek azért jöttek Szerbiába, mert „bíznak bennünk”.

Sajtóinformációk szerint a legtöbben  Bosznia-Hercegovinából, Montenegróból, Észak-Macedóniából és Albániából érkeztek.

A kormányfő elmondása szerint április elején meg kell semmisíteniük közel 25.000 AstraZeneca oltóanyagot, mert lejár a szavatosságuk. Azt mondta, Szerbia nem szeretett volna ilyet tenni, hanem inkább segítene a régió országainak is, ezért ajánlotta fel a környező országok állampolgárai számára az oltás lehetőségét.

A hivatalos adatok szerint Szerbiában az elmúlt három napban mintegy 22.000 külföldi állampolgárt oltottak be az AstraZeneca vakcinájával, közülük 1.300-an Újvidéken kapták meg az oltást.

Ana Brnabić (Fotó: archív)