Óriási felháborodást váltott ki szerdán a köztársasági válságtörzs sajtótájékoztatóján elhangzott kijelentés, mely szerint Szerbiába azok léphetnek be, akik már felvették a koronavírus elleni védőoltás mindkét adagját, valamint azok, akik rendelkeznek 48 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel. Ez utóbbi rendelkezés már egy ideje érvényes, azzal, hogy néhány ország – köztük Magyarország is – felkerült a fehér listára.

Ha valaki nem az említett kivételezett országokból jön, akkor, amennyiben szerb állampolgár, úgy tíznapos karantén vár rá, külföldi állampolgárok pedig nem léphetnek be Szerbia területére.

A módosított kormányrendelet csütörtökön délután jelent meg, s az áll benne, hogy az a szerb állampolgár, aki a védőoltás mindkét adagját felvette, s ezt a szerb egészségügyi intézmény által kiadott vakcinaigazolással bizonyítja, negatív PCR-teszt vagy fluoreszcens vizsgálattal végzett antigén gyorsteszt nélkül is beléphet az országba. Ez a rendelet a közzététel után azonnal életbe lépett.

Fontos megjegyezni, hogy a korábban meghatározott országokból – Magyarország, Bosznia-Hercegovina, Albánia, Bulgária, Észak-Macedónia, Montenegró – továbbra is PCR-teszt nélkül lehet Szerbiába utazni,  és a határon nem kérnek vakcinaigazolást, valamint antitest-tesztet sem, a kormányrendelez ezen része nem változott.

Néhány napja Mihailo Jovanović, az elektronikus közigazgatással (e-Uprava) megbízott iroda igazgatója kijelentette: az e-Uprava portálon két újabb szolgáltatás is elérhetővé vált. Az egyik azok számára lehet érdekes, akik nem tudtak megjelenni az oltóponton, amikorra időpontjuk volt: az adatok megadásával biztosíthatnak maguknak új időpontot. A másik szolgáltatás pedig az oltottságra vonatkozó bizonylat elektronikus úton való kiadása.