Siniša Mali pénzügyminiszter szerdán kijelentette, hogy a napokban tárgyal majd Ana Brnabić kormányfővel arról, hogyan segíthetne a kormány azokon az ágazatokon, amelyek a legnagyobb gazdasági károkat szenvedik el a járvány miatt.

Mali arra reagált, hogy Szerbiában ma több helyen is tiltakoztak a vállakozók a köztársasági válságstáb legújabb rendelkezései miatt. A 021.rs információi szerint Čačakon és Valjevóban is voltak ilyen megmozdulások.

Az állam eddig is segített a gazdaságnak és ezután is így tesz. Segíteni fogunk a vendéglátóiparnak, egyeztetünk majd a szervezeteikkel, és meglátjuk milyen formában tudunk segítséget nyújtani.

Mali a jelenlegi korlátozásokról azt mondta, hogy „nincs olyan magas ár, ami ne érné meg az emberi életeket”. Elmondása szerint a kormány már két csomaggal segítette a gazdaságot, ami azt eredményezte, hogy nem voltak tömeges elbocsátások és gyárbezárások. Arra is kitért, hogy folymatban van a harmadik gazdasági intézkedéscsomag előkészítése, amely mintegy 1,5 millió munkavállalónak nyújt majd támogatást.

Siniša Mali (Fotó: archív)