Aleksandar Vučić állmfő azon a véleményen van, hogy Szerbia ellenáll a maffia nyomásának, és le fogja győzni azokat, akik úgy gondolják, hogy egy bűnszervezet segítségével irányíthatják az országot – írja az N1.

A szerb elnök arra is kitért, hogy az állam megdöntésére irányuló ilyenfajta próbálkozások nem lehetségesek külföldi tényezők bevonása nélkül.

Azt üzenem azoknak, akik azt hiszik, hogy zsarolhatják a szerb államot, ha lefejezik az embereket, vagy megveszik a média egy részét és hazugságokat terjesztenek, találjanak jobb megoldást arra, hogy engem eltávolítsanak, mert én ezt nem fogom hagyni ” – mondta egyebek között Vučić a Pink TV-ben. Az elnök egyébként Abu-Dzabiban tárgyal, innen kapcsolódott be a műsorba.

Arról is beszélt, hogy hibázott, amikor rosszul itélt meg egyes szerbiai funkcionáriusokat. Megismételte, amit már oly sokszor hangsúlyozott, miszerint a maffia elleni harcban nem lesznek érinthetetlenek.

Keményen fogok harcolni a bűnüzők ellen, és azt mondom a népnek, hogy biztonságban érezhetik magukat a saját országukban” – tette hozzá a szerb elnök.

Aleksandar Vučić (Fotó: archív)