Magyarország vezető takarmánygyártója, az UBM Csoport 7,3 milliárd forintos, azaz mintegy 20 millió eurós beruházással hoz létre gyárat a horvát határhoz közeli Šiden, írja a G7 gazdasági magazin.

A zöldmezős beruházással létrejövő takarmánygyár 110 embernek adhat majd munkát és 2022-re készülhet el.

A 2011-es népszámlálás szerint a horvát határ közelében fekvő Šid lakossága 15 ezer fő volt, amelynek fél százaléka volt magyar. A šidi gyár építésére magyar állami támogatást is kapott az UBM Csoport, 2020 októberében 2,3 milliárd forintos (6,25 millió euró) támogatást ítéltek meg a cégcsoport nyugat-balkáni terjeszkedéshez (nyolc másik vállalat is kapott erre állami támogatást).

A támogatás bejelentésekor a cég vezetője azt mondta, hogy Šidben a Balkán legmodernebb, leghatékonyabb takarmánykeverőjét hozzák létre. A tervek szerint a szerbiai gyár termékeinek 80 százalékát ömlesztett kiszerelésben közepes és nagyobb farmok részére forgalmazzák, 20 százalékban zsákos csomagolásban a háztáji gazdaságok számára. A célpiac pedig az egész balkáni régió lesz.

Az UBM-nek ez lesz a harmadik külföldi üzeme a romániai (kerelőszentpáli) és szlovákiai (hernádcsányi) takarmánykeverő után. A 2019-ben átadott romániai gyár 15,6 millió eurós beruházással jött létre, a cégcsoport honlapja szerint ez a régió egyik legnagyobb és Európa egyik legmodernebb technológiájával rendelkező takarmánygyártó létesítménye.

Orbán Viktor is részt vett az UBM kerelőszentpáli üzemének átadásán 2019 májusában. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

A magyar magánszemélyek tulajdonában álló cégcsoportot 1996-ban alapították meg, a kezdetekben szójadara importálásával foglalkozott. Honlapja szerint jelenleg is piacvezető ebben a szegmensben közel 30 százalékos részesedéssel. A portfóliója folyamatosan bővül, mára Magyarország legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedője lett és takarmánygyártásban is meghatározó szereplő.

A pilisvörösvári központú anyavállalat leánycégeinek összárbevétele 2019-ben meghaladta a 272 millió eurót. Fő exportpiacai közé tartozik Szlovákia, Románia, Szerbia és Lengyelország. Honlapjuk szerint Oroszországban is terjeszkedhetnek, mint írják, “moszkvai irodánkkal lehetővé válik az orosz piacok elérése”.

2016-ban Európa legmodernebb premix takarmánykeverő üzemét adta át az UBM (Fotó: Agroinform.hu/Youtube/Printscreen)