Most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvétkor nyithassunk – mondta a Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió műsorában – jelenti az MTI.

A magyar miniszterelnök hozzátette: „Az biztos, hogy a mostani kéthetes zárással befordultunk a célegyenesbe, most már a vírus elleni háborúnak utolsó szakaszában, a célegyenesben vagyunk”.

A korlátozásokkal kapcsolatban bejelentette: a bölcsődéket egyelőre megpróbálják nyitva tartani, a virágosok pedig a nőnapra tekintettel március 8-án még nyitva lehetnek.

Orbán Viktor a szigorításokról szólva kijelentette: nem volt más választásuk, mert a járványügyi szakemberek azt mondták, „tragédia lesz”, ha nem lépnek.

Most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvét környékén nyithassunk” – fogalmazott, jelezve, hogy március 15-ig várják a véleményeket a nyitásról szóló konzultációhoz, és az ezt követő héten megtervezik, hogy húsvétkor milyen fokozatos lépésekkel tudnak nyitni.

Megerősítette: az óvodák és az általános iskolák bezárnak, ugyanakkor a bölcsődéknél a fertőzések egyelőre olyan alacsony számot mutatnak, hogy azokat megpróbálják nyitva tartani.

Közölte: az élethez szükséges szolgáltatások, így az élelmiszerboltok és a tavaszi kerti munkához szükséges eszközöket áruló boltok nyitva lesznek, de minden másnak, így az éttermeknek, kaszinóknak, szállodáknak, műszaki- és szórakoztatócikkeket árusító boltoknak mind be kell zárniuk.

Közölte azt is: a nőnapra tekintettel március 8-án, hétfőn a virágboltok nyitva maradhatnak, de utána nekik is be kell zárniuk.

Orbán a friss járványügyi adatokról is beszámolt, eszerint az elmúlt 24 órában Magyarországon 6.369 újabb fertőzöttel nőtt a betegek száma, 143-an haltak meg, 677-en vannak lélegeztetőgépen és 6.867-en kórházban a koronavírus miatt.

Orbán Viktor (Fotó: archív)