A várakozásnak megfelelően a remek formában levő Crvena zvezda három ponttal a tarsolyában távozott a zentai Városi Stadionból, ahol a Szerb Szuperliga 25. fordulójában 3:1-re nyert a Topolyai Sport Club ellen.

Az első félidőben volt néhány gólhelyzet, közülük a legnagyobb a vendégek előtt adódott, azonban Ivanić fölé lőtt a 35. percben. Nem sokkal később Veljko Nikolić lövését piszkálta ki a felső léc alól a TSC kapusa.

A folytatásban egy baloldali akció során a Crvena zvezda megszerezte a vezetést, amikor a csereként beállt Pavkov volt eredményes. Nem sokáig örülhettek a vendégek, ugyanis Đuro Zec lerántásáért a  Gajić piros lapot kapott, a TSC pedig tizenegyeshez jutott, amit Nenad Lukić magabiztosan értékesített. A 67. percben Tomanović szabálytalankodott a 16-oson belül, ő is piros lapot kapott, Kanga pedig tizenegyesből ismét vezetéshez juttatta a vendégeket. A 71. minutumban már kétgólosra nőtt a vendégek előnye, ugyanis Pavkov másodszor is jól érkezett, s a hibázó TSC védelem mellett megszerezte saját második, csapata harmadik gólját, és mint kiderült, a végeredményt is ő állította be.

A TSC 25 forduló után a hetedik helyen áll 38 ponttal, s vasárnap 15 órakor Nišben a helyi Radnički ellen lép pályára.

Jelenet a TSC-Crvena zvezda mérkőzésről (Fotó: SZMSZ)