Belgrádban vasárnap összejövetelt tartott a Szerbia Demokratái (Demokrati Srbije) nevű mozgalom, amelynek élén Branislav Lečić áll. A színész/mozgalmár szerint „egy szociáldemokrata, liberális történetről van szó, amely most politikai alakzatot ölt, azonban nem új pártról van szó, mert továbbra is küzdünk a Demokrata Pártért”.

Az összejövetel kezdetén a résztvevők egyperces csenddel adóztak Đorđe Balaševićnek, miközben az óriáskivetítőn a meggyilkolt miniszterelnök, Zoran Đinđić alakja rajzolódott ki. Lečić szerint a Szerbia Demokratáinak legfontosabb feladata „egy olyan történet létrehozása, amelyben magukra ismernek országszerte a demokraták”, akiknek így össze kellene fogniuk, létrehozni a kritikus tömeget és megdönteni a hatalmon lévőket.

Arra a kérdésre, hogy miért nem alapít önálló pártot, tekintettel arra, hogy azt állítja, tagsága és programja is van, Lečić azt válaszolta: folytatódik a jogi és politikai küzdelem a Demokrata Párt megszerzéséért, melyet a rezsim már kilenc éve „problémásnak” lát, s melyet Dragan Đilas a hatalmon lévők szája íze szerinti formációvá alakított.

„Bennünket nem lehet ellenőrzés alatt tartani, nem fogadunk szót senkinek, vannak politikai eszméink és ezért gyűltünk össze. Logikus lenne, ha a Demokrata Párton belüli változásokat jogszerűen hitelesítették volna az illetékesek – de ez nem történt meg, mert a rezsimnek így felel meg. A rezsim megválogatja, hogy ki lesz az ellenzéki ellenfele. És a rezsim úgy döntött, jobban megfelel neki egy 0.4 százalékos támogatottságú ellenfél, mint egy olyan, amely képes növekedni” – mondta Lečić, tudatta az N1.