Dragan Đilas, a Szabadság és Igazság Pártjának (SSP) vezetője pénteken kijelentette, hogy Aleksandar Vučić azért menekül az igazságszolgáltatás elől, mert hazudik – írja a Nova S portál.

Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy Vučić egy év alatt csak a közszolgálati televízióban 49-szer említette a nevét.

Azt állította rólam, hogy elloptam 619 millió eurót. Ezért pereltem be. Eddig öt tárgyalás volt az ügyben, de egyszer sem jelent meg a bíróságon, mert tudja, hogy nem mond igazat és ez be is fog bizonyosodni” – mondta Đilas, aki gyávának nevezte az államelnököt.

Ez az ember minden nap többször is hazudik, naponta sértegeti az embereket, gyűlöletet kelt és igyekszik megosztani a népet. Főleg azokat szereti fenyegetni, vagy sértegetni, akik éppen nincsenek ott, és nem tudnak állításaira reagálni. Uralmának ideje azonban rövidesen lejár, és csak rajtunk múlik, hogy olyan rendszert építsünk, ahol soha többé senki nem viselkednet így” – modnta az SSP elnöke.

Nemrég Boško Obradović, a Dveri vezetője nyert első fokon rágalmazási pert Aleksandar Vučić ellen.

Vučić fellebbezett, sokallja a 200 ezer dinár büntetést

Obradović becsületsértés miatt tett feljelentést az államfő ellen, mert az a Pink Televízió műsorában tolvajnak és fasisztának nevezte.

A tárgyalássorozaton egyébként Vučič egyetlen egy alkalommal sem jelent meg.

Dragan Đilas (Fotó: archív)