Annak ellenére, hogy még nincs semmilyen szerződés és hivatalos dokumentum sem arról, hogy magyar beruházó építene szállodát Karlócán, a község már megkezdte a tervdokumentáció módosítását és pénz is van a szükséges tervek kidolgozására a helyi költségvetésben, írja összefoglaló riportjában a 021.rs portál.

Az egyetlen írásos nyoma annak, hogy négycsillagos szálloda épülne ebben a községben egy hajlandósági levél, amelyet a község írt a beruházónak, a budapesti Szerémségi Ingatlanfejlesztőnek. Ezt a levelet a 021.rs portál újságírónője is kérvényezte a községtől még tavaly, azonban azt soha sem kapta kézhez. Most viszont hozzájutott a dokumentumhoz Ivan Stijepović, a Karlócai lista képviselője.

A válaszban, amelyet kérdésére kapott elhangzik, hogy Karlóca Község eddig is főként szóbeli tárgyalásokat folytatott a magyar beruházókkal és egyetlen dokumentum sem került aláírásra.

A hajlandósági levelet egyébként még tavaly októberben küldte el a község, ebben pedig az áll, hogy a község készen áll arra, hogy minden segítséget megadjon a beruházás megvalósulásához.

Többek között “a szálloda potenciális helyének tulajdonosait megpróbálja bátorítani arra, hogy adják el a telkeiket, segít a telkek átminősítésében, az építési telek infrastruktúrájának rendezésében és segíti majd a vállalatot a pályázásban is, vagyis szerb állami támogatás megszerzésében”.

A 021.rs értesülései szerint a magyar beruházó céget alapított Újvidéken, ami azt jelentheti, hogy szándékai komolyak.

Emellett felvásárolt már egy parcellát a Čerat városrészben, ami körülbelül a harmada a tervezett szálloda nagyságának, vagyis 3000 négyzetméter.

Karlócán (is) magyar cég épít(ene) szállodát

Karlóca község az idei évi költségvetésében több mint 4 millió dinárt irányzott elő a műszaki dokumetáció kidolgozására, amely a szükséges infrastrukturális, vagyis az utak kiépítését öleli fel.

Emellett felgyorsították a részletes rendezési terv módosítását és elálltak attól, hogy hatástanulmány készüljön az épülő szállodáról.

A községi képviselő szerint nem kérdés, hogy Karlócának szüksége van további szállodai kapacitásokra, viszont az, hogy a hatástanulmány nem készül el, nagy gond, mert Karlócán nagy a talajvíz, csuszamlások is előfordulnak, és így senki sem garantálja, hogy ha történik valami és a beruházó meggondolja magát az objektív körülmények miatt, akkor ki vállalja majd a felelősséget.

Továbbra is érthetetlen, hogyan tervezheti a község, hogy a munkálatok idén júniusban elkezdődnek és 2023-ban már be is fejeződnek, ha még most sincs egyetlen hivatalosan aláírt dokumentum sem a beruházási szándékról.

A helyiek azt mondják, hogy a tervezett lokáción már keresik fel az embereket, és próbálják őket meggyőzni, hogy adják el a telkeiket, de minden túl lassan halad ahhoz, hogy júniusban megkezdődhessen az építkezés.

A helyiek úgy érzik, mindaddig zsákbamacska az egész, míg csak a község oldaláról látják  a szándékot és a beruházót senki sem látta. Szép szándék ez a község részéről, de a gyakorlatban semmi változást nem látni, mondják a helyiek.

Karlóca község idei évi költségvetéséből látszik, hogy a beruházás értéke 18 millió euró. A szállodai komplexum, amennyiben felépül, 9000 négyzetméteren terül majd el és 90 embernek ad majd munkát.

Karlóca (sanjatravel.rs)