Dragan Marković Palma, az Egységes Szerbia párt (JS) vezetője kedden a köztársasági parlamentben bírálta Siniša Mali pénzügyminisztert, amiért az vasárnap nem vette fel a telefont.

– Minden vasárnap tíz vállalkozóval találkozok, holott a vasárnap pihenőnap. Mali minisztert kétszer, háromszor is hívtam, de nem jelentkezett. Felhívtam Aleksandar Vučićot, ő a második csörgés után felvette a telefont. Nedimović minisztert is kerestem, ő azonnal jelentkezett – mondta Marković a képviselőházban, és azt üzente a pénzügyminiszternek, hogy nem ő választotta meg a képviselőket, hanem a képviselők választották őt.

Marković felszólalásában hangoztatta, hogy a vagyon eredetéről szóló törvényt mielőbb alkalmazni kell, Szerbia polgárai számára pedig fontos, hogy mindenekelőtt a politikusok vagyonának eredetét vizsgálják ki, például azt, hogy ahhoz legális úton jutottak-e hozzá.

A képviselő arra kérte a pénzügyminisztert, hogy a gazdaság védelme érdekében ne vezessenek be újabb járványügyi szigorításokat.

Siniša Mali azt mondta, hogy inkább nem részletezné, hogy hány alkalommal jelentkezett már a képviselőnek, és hogyan lettek elintézve azok a dolgok, melyekre Palmának volt szüksége.

– Nem fogok erre a szintre leereszkedni. Vegyük úgy, hogy önnek van igaza – válaszolta Palmának Mali.

A pénzügyminiszter azt mondta, a törvénytervezet, amiről ma vitázik a parlament, minden polgárra vonatkozni fog, mert a kormány számára elsődleges a korrupció elleni küzdelem.

A járványügyi intézkedéseket illetően Siniša Mali azt mondta, hogy egyetért azzal, hogy az intézkedéseket nem kellene fokozni, de hozzátette, az emberek egészsége mindennél fontosabb.

Dragan Marković Palma (elől jobbról az első) a szerb képviselőházban (Fotó: Tanjug/Zoran Žestić)