Pavle Zelić, a Gyógyszerek és Gyógyászati Eszközök Szerbiai Ügynökségének képviselője kedden kijelentette, hogy Szerbiában is engedélyezték az AstraZeneca brit–svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinát – írja az RTS honlapja.

Zelić elmondása szerint az oltóanyagot hazai szakemberek ellenőrzték és mindent rendben találtak.

Igen rövid idő alatt sikerült megadni a beszállítási engedélyt, illetve a vizsgálatot igazoló tanúsítványt. Ezzel Szerbiában már négy gyártó által előállított védőoltást használhatunk, ami világszerte ritkaságnak számít” – mondta többek között a szakember, aki a vakcina hatásmechanizmusáról is szót ejtett.

A védőoltás felvételét 18. éven felülieknek javasoljuk, az első és a második dózis felvétele között pedig 12 hétnek kell eltelnie. Az AstraZeneca vakcinát 2-8 Celsius fokon kell tárolni, antitesteket termel a szervezetben, ezzel meggátolva a koronavírus okozta szövődmények kialakulását”– mondta többek között Zelić az RTS műsorában.

Mirsad Đerlek egészségügyi éllamtitkár adatai szerint Szerbiában már több mint 450 ezer ember vette fel a koronavírus elleni oltást.

Illusztráció (Fotó: archív)