A Medveđa községben lévő Lece falu határában, egy híd mellett holtan találták a 34 éves I.J.-t, akinek halálát fagyás okozta, közölte a juGmedija portál megkeresésére a medveđai rendőrség.

– A nő holttestét reggel 5 óra körül találtuk meg. Őt már a múlt hét folyamán is többször fel kellett keresnünk – mondták a rendőrségen.

A juGmedija azt írta, hogy a medveđai egészségház orvosai a múlt hét során már több ízben is megmentették a nő életét, aki a helybeliek elmondása szerint alkoholproblémákkal küszködött.

I.J. Lece faluban, egy családi házban lakott három gyermekével.

Dél-Szerbiában idén télen ez az első, fagy okozta haláleset. Három napja egy negyvenéves férfi szenvedett  fagyási sérüléseket, ami miatt a szociális központ utasítására elhelyezték a leskovaci felnőtt- és idősotthonban.

Illusztráció (Fotó: Hitna pomoć KS)