Szerbiában adottak a technikai feltételek ahhoz, hogy elő lehessen állítani a Szputnyik V oltóanyagot – ezt állapította meg az az orosz szakemberekbők álló csoport, amely csütörtökön érkezett Szerbiába – írja a 021.rs.

Az orosz küldöttség arról győződött meg a Torlak Intézetben, hogy a vakcina gyártásához, töltéséhez és csomagolásához megvan a megfelelő felszerelés.

A Szerbia Palotában tajtott sajtótájékoztatón – ahol Nenad Popović innovációs és technológiai fejlesztési tárca nélküli miniszter fogadta őket – elhangzott, hogy az oltóanyag gyártáshoz vezető első fázis a vegyi anyagok eljuttatása az intézetbe, a másodikban kerül sor a gyártásra, majd a töltésre és a csomagolásra.

Az orosz szakemberek szerint az első fázisra 2-3 hónapot kell szánni, a másodikat pedig 9-10 hónap múlva lehetne megkezdeni. Ez azt jelentené, hogy Oroszországon kívül Szerbia lenne az első európai ország, ahol Szputnyik V vakcinát állítanak elő” – mondta a miniszter.

Alekszandr Bocan-Harcsenko belgrádi orosz nagykövet szerint a vakcina Szerbiában való előállításával új fejezet kezdődhet Szerbia és Oroszország kapcsolatában.

A Torlak Intézet igazgatója Vera Stoiljković elmondta, hogy két hetet tartózkodott Oroszországban, ahol figyelemmel kísérhette az oltóanyag gyártási folyamatát.

A technológia ismert számunkra. Rendelkezünk a megfelelő szakemberekkel is, akik el tudják végezni az oltóanyag előállításának folyamatát, reméljük, hogy ezt orosz kollégáink is látni fogják” – mondta a Torlak Intézet igazgatója.

Illusztráció (Fotó: archív)