Pénteken ül össze ismét a köztársasági válságstáb, a szerb sajtó pedig arról ír, hogy három témáról tanácskoznak majd.

A Blic tudni véli, hogy a válságstáb holnap reggel 9-kor kezdődő ülésén a szerbiai imminuzáció mellett a koronavírus új törzséről, illetve egy futballmeccsről lesz szó, amit február 18-án játszanak Belgrádban.

Legutóbbi – január 22-i – ülésükön a válságstáb tagjai arról döntöttek, hogy egyelőre nem lazítanak a járványügyi korlátozásokon. Akkor Branislav Tiodorović epidemiológus azt mondta, némi javulás tapasztalható, de két nappal később napvilágot látott, hogy a kronavírus új, veszélyesebbnek kikiáltott törzse felbukkant Szerbiában is.

Predrag Kon szerint február közepéig nem kellene lazítani a korlátozásokon.

Kon: Maszkot akkor is kell viselni, ha vakcináért állunk sorban

Ami a Crvena zvezda – Milan meccset illeti, a jelenlegi szabályozás mellett sportrendezvényeken nem lehetnek nézők, viszont az Európai Labdarúgó Szövegség (UEFA) szabályai szerint a stadionokat 30 százalékos telítettséggel használhatják a klubok, ami azt jelenti, hogy 17.500 néző lehetne jelen a mérkőzésen, persze, aemennyiben ezt a válságstáb jóváhagyja.

Tiodorović és Kon a válságstáb egy korábbi ülésén (Fotó: archív)