– A koronavírus elleni oltás ütemét illetően Szerbia a negyedik helyen van Európában, csak Nagy- Britannia, Málta és Dánia van előttünk, de arra számítok, hogy 72 órán belül a két utóbbi államot le is előzzük és már a dobogó második fokán állunk majd – jelentette ki Aleksandar Vučić szombaton késő este.

A szerb államfő szerint világviszonylatban Szerbia a kilencedik helyen áll a 100 000 főe jutó átoltott polgárok számát illetően.

Vučić elmondta: jelenleg hét napra elegendő oltóanyag van az országban, ennyire lesz elegendő a leszállított mennyiség, ha az oltás üteme a jelenlegi tempóban folytatódik. Hozzátette: a második oltáshoz szükséges vakcinamennyiség miatt nem kell aggódni, mert „Szerbia nem azt teszi, amit egyes államok, hogy a meglévő oltásokat beadja a polgároknak és nem gondol az emlékeztető oltásokra”. Tudatta azt is, hogy a napokban további 100 000 adag oltóanyag érkezik, de „nem mondhatta meg, honnan és hogyan”.

Beszélt arról is, hogy a közeljövőben valamivel kevesebb Pfizer-vakcina érkezik, mint amennyire számítottak és a Szputnyik V oltásai is késve fognak érkezni az orosz gyártó üzemeiben tapasztalt késlekedés miatt.