Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a tartományi parlament elnöke szombaton kora délután közölte, abban reménykedett, hogy már a mai naptól enyhülnek a határátkeléssel kapcsolatos korlátozások és megszűnik a kötelező teszt- és karantén-kötelezettség a Magyarországról történő beutazáskor.

– Ezért szálltam síkra hosszú hetek óta. A kormányzati szereplők, a politikusok részéről folyamatos volt a megértés, közös volt a reménykedés. A válságstáb járványorvosi részének merev elutasítása, teljes rugalmatlansága azonban nagy csalódást váltott ki bennem. Negatív hozzáállásuk elkeseredettséget és csalódottságot vált ki mindannyiunkban – írta Facebook profilján a VMSZ elnöke.

Pásztor mint fogalmazott, tiszteletben tartja a válságstáb álláspontját, de azt igazságtalannak, érthetetlennek, életszerűtlennek és értelmetlennek tartja.

Ne próbálja elfogadtatni velünk senki azt, hogy a magyar határ átjárásának könnyítése nagyobb járványkockázattal járna, mint a boszniai, albániai, macedóniai, montenegrói vagy bolgár határ átjárása!

Hangot adtam és adok folyamatosan a véleményünknek, küzdök az elfogadtatásáért.

– húzta alá Pásztor István. Emlékeztetett, hogy a kérdés kedden kerül újra napirendre és hozzátette, továbbra is mindent megtesz, hogy ez számunkra kedvező végkifejlettel záruljon.

– Vigyázzanak magukra és egymásra! Jelentkezzenek vakcináért, vegyék fel minél előbb! – zárta gondolatait a pártelnök.

Pásztor István csalódott, de tovább küzd a határ átjárhatóságáért (Fotó: SZMSZ/Tóth Imre)