Szigorú szankciókat vár az Európai Parlament az uniós tagállamoktól Oroszországgal szemben Alekszej Navalnij bebörtönzése miatt – írja a 444.hu.

Csütörtökön a képviselők jelentős, 581 fős többsége támogatta az erről szóló indítványt, csak 50-en szavaztak nemmel, 44-en tartózkodtak. Konkrét követeléseket is megfogalmaztak, köztük az Északi Áramlat 2 nevű gázvezeték építésének leállítását, ami az észt-orosz határ orosz oldaláról szállít gázt Németországba, és 94 százaléka már elkészült.

Angela Merkel kancellár a BBC szerint azt mondta, alapvetően nem változott a hozzáállása a témához, de egyeztetni akar róla az amerikai kormánnyal is. Szerinte át kell beszélni, milyen energiaügyi együttműködések elfogadhatók Oroszországgal, és milyenek nem.

Sajtóinformációk szerint az Északi Áramlat 2-re eddig 9,5 milliárd eurót költöttek: felerészben az orosz állami Gazprom, de német cégek is legalább egymilliárd eurót fektettek bele.

Az Európai Parlament szeretné, ha szankciókat vetnének ki mindazokra, akiknek szerepe van Navalnij letartóztatásában, akárcsak a putyini rendszerhez hű oligarchákra, az elnök belső körének tagjaira és médiapropagandistákra.

Mi lesz a vezeték sorsa? (Fotó: industryeurope.com)