A budapesti Bethesda kórházból írt üzenetet Gajódi Pál Olivér édesanyja, aki elmondta, hogy a fia szerdán hörgőtükrözésen esett át, amit altatásban végeztek. Az édesanya bejegyzéséből kiderült, hogy az eredménye jó lett, nincs semmi gond. A Facebookon közzétett írásban az édesanya azt is megemlítette, hogy gyógytornász is járt Olivérnél, aki szintén bátorította, biztatta őket.

A bejegyzés legfontosabb mondata pedig így szólt:

Olivérnek jók az esélyei a gyógyulásra.

Ami a következő napot illeti, az édesanya közölte, hogy csütörtökön vérvétel vár Olivérre, s ennek az eredményétől is függnek a további lépések. Az altatás miatt szerdán egy picit lusta volt a gyermek, de a kedve jó, mosolyog is.

Gajódi Pál Olivér SMA-1 betegségben szenved, vagyis gerincizom atrófiája van. Állapotán a kétmillió euróba kerülő Zolgensma nevű gyógyszer tudna jelentősen segíteni, amelyre már – soha nem látott közösségi összefogás után – összegyűlt a pénz.