A Felső Ügyészség előtt lezajlott hétfői meghallgatása után harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték a hatvannyolc éves Miroslav Aleksićet. A színészoktató tagadta az ellene felhozott vádat, mely szerint megerőszakolta Milena Radulovićot és osztálytársait.

A szerb sajtó értesülései szerint Aleksić annyit mondott, hogy az ellene felhozott vád nem igaz, és nem tudja, hogy a lányok miért állítják az ellenkezőjét.
A gyanú szerint Mika Aleksić 2012 és 2020 között öt diáklányt erőszakolt meg, közülük ketten a bűncselekmény elkövetésekor még kiskorúak voltak.

A szerbiai közvéleményt sokkolta a hír, hogy a köztiszteletben álló színészoktatót azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolta diákjait. Aleksićet nemi erőszakkal gyanúsítják, amiért akár 15 év börtönbüntetést is kaphat. Aleksićet több lány is feljelentette, egyebek közt az említett Milena Radulović színésznő is.

Miroslav Aleksić (Fotó: archívum)