A rendőrség nemi erőszak és tiltott szexuális aktus gyanújával szombaton este Belgrádban letartóztatta Miroslav Mika Aleksić ismert rendezőt, színészoktatót – közölte a szerb sajtó.

Aleksić tanodájában fiatalok generációi tanultak, iskolájából számos híres színész került ki.

A gyanú szerint Mika Aleksić 2012 és 2020 között öt diáklányát erőszakolta meg, közülük ketten a bűncselekmény elkövetésekor még kiskorúak voltak.

A gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték, a belgrádi felsőfokú ügyészségen indul ellene büntetőeljárás.

A feltételezések szerint a férfi másokat is megerőszakolhatott, a rendőrség ezért arra kéri az áldozatokat, hogy tegyenek feljelentést.

Aleksićet több lány is feljelentette nemi erőszak és szexuális zaklatás miatt, egyebek közt Milena Radulović színésznő. Megrázó vallomásában elmondta, hogy a férfi először 2012-ben erőszakolta meg. Radulović ekkor 17, Aleksić pedig 61 éves volt.

Miroslav Mika Aleksić (Fotó: Printscreen/Studio B/Agape)