Hol van a Béla levele? – ezek voltak a nagymamám utolsó szavai. Rég elkallódott levelekben és fényképeken őrzi az ember mindazt, ami volt, vagy ami lehetett volna ebben az életben vagy egy másikban. Olyan világok ezek, melyek kinek-kinek a magányos lelkében léteznek csupán, és senki sem tud róluk, sem a szomszédok, sem a család, sőt, még mi magunk sem. – Mina Delić írása

Szántunk-e időt egymásra, a családra?
„Ha bemegyek az osztályfőnökhöz, hogy megérdeklődjem, hogyan halad a gyermekem, van-e valami, amit időben tudnom kellene, hogy azonnal reagálhassak, először az orrom alá dugják a naplót, és felsorolják az osztályzatokat” – írja egy méltatlankodó szülő. Vele ellentétben a szülők többsége az érdemjegyeket tekinti bizonyítékként arra, amiért a gyermekkel együtt küzdenek. – Beretka Ferenc oktatással kapcsolatos jegyzete

Egy karácsony, két karácsony…
Az időszámítás és naptárkészítés bonyolult feladat. A különböző kultúrákban különböző időszámításokkal találkozunk. Kezdetben a keresztények is a helyi kultúra naptáraihoz igazodtak. Kontinensünkön a zsidó és a római időszámításnak volt nagy hatása, az európai keresztények jórészt átvették a római időszámítást, de valójában „beszúrtak”, „beékeltek” egy időt a már folyó időbe. Az időszámítás egyik jellegzetessége, hogy az ember egy-egy fix ponthoz (ha ilyen egyáltalán létezik – de azt hagyjuk most a filozófiára és a természettudományokra) köti a múltat és a jövőt. – Harmath Károly OFM írása

Bözsi néni igazsága
Basszus becsippelnek bennünket mint a kutyákat szokták jesszusom majd csak vège lessz a rèmálomnak egyszer” – így szörnyülködik és fohászkodik a Nyájas Olvasó. Én pedig már nem bírom ezt hallgatni, látni, olvasni. Lassan egy éve fenekestül felfordult az életünk, minden, ami addig teljesen természetes volt, most gyakorlatilag elérhetetlen. Nem mehetünk el nyugodtan bevásárolni, nem mehetünk el felköszönteni a szüleinket a születésnapjukon, nem lehet rendes karácsonyi ebédet tartani a családdal, nem lehet leülni meginni egy kávét, egy sört a haverokkal… – Kocsányos Pálma cikke

Támadás a demokrácia ellen
Az Egyesült Államok Kongresszusának január 6-án, szerdán kellett kihirdetnie az elnökválasztás eredményét, Joe Biden és Kamala Harris beiktatására pedig január 20-án kerül sor. A ceremóniát azonban megszakította a vesztes jelölt, Donald Trump által feltüzelt tömeg betörése a Capitoliumba. A demokrácia ünnepe tragédiába fordult, öt halottja volt a demokrácia elleni támadásnak. – Purger Tibor washingtoni tudósítása

Mi lesz a digitális hagyatékunkkal a halálunk után?
„Ma van X. Y. születésnapja. Tudasd vele, hogy gondolsz rá.” – a Facebook-felhasználóknak ismerős lehet ez az üzenet. Viszont ugyanez az üzenet egy olyan személytől, aki már nincs közöttünk, nagyon szívbe markoló, hisz vele már nem tudathatjuk a szeretetünket, és ezt az érzést csak fokozza az, ha néhányan  fel is köszöntik őt egy vicces fotóval vagy egy szarkasztikus beszólással. – Korponai Csaba írása

Használt autó részletre – kamat nélkül?
A koronavírus-járvány okozta gazdasági válságnak adódott egy olyan következménye is, amelynek köszönhetően részletre vásárolhatunk használt autót, méghozzá úgy, hogy az üzletbe nem kell bevonnunk a bankokat, s az sem mellékes, hogy ez a lehetőség még kamatmentességet is biztosít. Az autókölcsönzéssel foglalkozó cégeknek a járvány kezdete óta igencsak megcsappant a bevételi forrásuk.

Ahol több pénz marad helyben
Halász Mónika nevével nem először találkozhatnak az olvasók, ugyanis a magyarkanizsai fiatal nő az utóbbi években több olyan projektet is kezdeményezett, vagy részt vett bennük, amelyek kitűntek nemes céljaikkal, és kiérdemelték a sajtó figyelmét. Ilyen volt a Kanizsai Kosár, amely a Meta Terra civil szervezet a község őstermelőit támogató projektje, majd a Cseriti-adománybolt. – Vígi Zsoldos Zsaklina riportja

Drágult az önkéntes kötelező nyugdíjbiztosítás
Január elsején 10,08 százalékkal drágult azon személyek nyugdíjbiztosítása, akik önként (a nyugdíjtörvény 15. cikke alapján) kerültek be a kötelező nyugdíj- és rokkantsági biztosításba, és maguk fizetik a járulékot. (Azok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akiknek nincs kötelező biztosításuk, vagyis nem részesülnek nyugdíjjogosultságban, 15 évnél idősebbek és állandó lakóhellyel rendelkeznek a köztársaság területén.) – Takács Magda jegyzete

Megbízhatatlanok
Mi több, a bankok ennél is továbbmennek, s szinte kimeríthetetlen ötleteikkel igyekeznek minél többet kisarcolni a megszorult helyzetben hozzájuk forduló ügyfelekből. Legtöbb esetben kifundálják, hogy például pénzt lehet elkérni azért, mert a hitelt kérelmező beadványát – úgymond – feldolgozzák. – Both Mihály jegyzete

Összegyűlt a pénz, kezdődhet Olivér gyógykezelése – Tóth Imre írása

Az ember, aki a motorját ajánlotta fel Olivér megsegítésére – Ljudmila Gubik Janković interjúja

KÖZÉLET: Ha megéljük, meglátjuk! – Balla Lajos írása

TÖRTÉNELMI MOZAIK: Odüsszeusz és a 2021-es esztendő – Wilhelm József cikke

IRODALOM: Debreczeny György versei és félreolvasásai

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: Nem lehet igaz az, amiből könnyek születnek

ÖTLETSAROK: A madarak is tányérból esznek

JEGYZET: Leshelyzet? – Nagy Nándor írása

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: A ketogén diéta

KERT: Menedék

KÉPHISTÓRIÁK: Egy visszacsatolás útvesztőiben – Szabó Palócz Attila írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Tényleg annyira fontos a születési sorrend?

AZ ORVOS VÁLASZOL: Lehet-e rosszul tüsszenteni?

HOROGRA AKADVA: Kellemest a hasznossal – Huzsvár József cikke

SPORT: A fiúk következnek – Németh János írása

KONYHA: Húspótló ételek

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, sudoku, sakkrovat, fejtörő, műveltségi teszt, sajtótörténeti feljegyzések, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor.

Borítónkon Németh Mátyás alkotása látható.