Az amerikai hírszerzés már a capitoliumi zavargások előtt úgy értesült, hogy a korábbiaknál sokkal nagyobb tüntetésre kell számítani Washingtonban, mégsem állították készenlétbe a Nemzeti Gárdát – írja a hvg.hu.

Steven Sund, a Capitolium rendőrségének vezetője szerint a kongresszusi biztonsági tisztségviselők akadályozták meg, hogy segítséget kérjen a szervezettől. Sund elmondása szerint szólt az alsóház és a szenátus biztonsági tisztségviselőinek, hogy engedélyezzék a Nemzeti Gárda készenlétbe helyezését, de ők ezt elutasították.

A rendőrfőnök kérelmét állítólag hatszor utasították el vagy késleltették, annak ellenére, hogy Sund többször elismételte: ijesztő a helyzet.

Kormányzati tisztségviselők korábban viszont azt mondták, hogy küldtek volna embereket az amerikai törvényhozás épületének biztosítására, de nem érkezett ilyen irányú kérés a capitoliumi rendőrségtől. Kenneth Rapuano, az amerikai Védelmi Minisztérium honvédelmi és globális biztonsági ügyekért felelős főtitkárhelyettese a múlt héten tájékoztatott: a Pentagon kapcsolatban állt a capitoliumi rendőrséggel, de azt mondták nekik, nem lesz szükség a Nemzeti Gárda támogatására.

Sund január 16-án távozik tisztségéből. A lemondásra Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke szólította fel, de többek közt a Capitolium rendőri szakszervezetének vezetője is szorgalmazta Sund menesztését.

Többen meghaltak az ostromban (Fotó: képernyőfotó)