2021-ben Szerbiában nem emelkednek az útdíjak – ezt Tomislav Momirović építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter mondta a Novostinak.

Momirović szerint a 2019-es év nagyon nehéz volt, a koronavírus-járvány miatt pedig a Szerbia Útjai (Putevi Srbije) Közvállalatnak a tervezettnél jóval kevesebb volt a bevétele.

A miniszter elmondta, hogy tavaly megközelítőleg egymillióval kevesebb gépjármű haladt át Szerbiáan, mint az előző években, de a kormány nem szeretné ezt a terhet a polgárokra hárítani.

Zoran Drobnjak a Szerbia Útjai ügyvezető igazgatója novemberben még arról beszélt, hogy kérni fogják az útdíjak emelését.

A Szerbia Útjai az autópályadíjak növelését kérelmezi

Szerbiában utoljára 2019 júniusában drágult az autópályadíj, akkor 12 százalékkal, előtte 2017 januárjában 10 százalékkal emelkedtek az útdíjak.

Illusztráció (Fotó: archív)