Életének 65. évében elhunyt Dragan Janjić, a Beta hírügynökség fő- és felelős szerkesztője – írja a Nova S portál.

Janjić 1955-ben született a boszniai Lopareban, Belgrádban tanult, majd a Tanjug hírügynökségnél vállalt munkát, ahol 1983 és 1994 között dolgozott újságíróként, riporterként, majd szerkesztőként.

1994-ben többedmagával alapította meg a Beta független hírügynökséget. 2000 és 2007 között fő- és felelős szerkesztője volt a Betának.

2007-től egy éven keresztül a művelődési és tájékoztatási miniszter helyettesi posztját töltötte be, majd 2008 és 2010 között a Politika főszerkesztő-helyetteseként dolgozott.

2010-től 2016-ig a köztársasági ombudsman médiatanácsadója volt, majd visszatért a Betához, ahol 2016-tól ismét a fő- és felelős szerkesztői posztot töltötte be.

Temetéséről később intézkednek.

Dragan Janjić 65 évet élt (Fotó: Beta)