Ahogyan arról beszámoltunk hétfőn 0 órakor lépett életbe a szerb kormány határozata, amely szerint a külföldi állampolgárok csak negatív PCR-teszttel léphetnek be az országba, azokra a szerb állampolgárokra, akik teszt nélkül szeretnének belépni, pedig tíz nap karantén jár.

Korábban többen is abban bíztak, hogy december 21. után is át lehet majd menni Magyarországra 24 órára és a 30 kilométeres határsávon belül maradva, mivel ez a magyar rendelkezés már egy ideje érvényes, ma reggel viszont több határátkelőhelyen is jelezték a szerb rendőrök, az, aki átmegy és nem rendelkezik PCR-teszttel vagy magyarországi munkáltatói igazolással, hazafelé tíz nap karantént kap.

Pásztor István, a VMSZ elnöke a Facebookon azt írta, hogy ma délelőtt tisztázó beszélgetéseket kezdeményeztt az illetékes belgrádi döntéshozókkal, akik arra tettek ígéretet, hogy újra jelzik a határőrizeti szervek felé, hogy azonnali hatállyal kezdődjön meg a döntések haladéktalan és pontos alkalmazása.

Ha friss információnk lesz a határátkelőkkel kapcsolatos helyzetről, természetesen azonnal beszámolunk róla.

A horgosi határátkelő (Fotó: Facebook)